retsag.hu > Városunk > Képtár >  Megyei Vadásznap
Frissítve: 2017.09.13.
-
-
-
Megyei Vadásznap Rétságon

Az Országos Magyar Vadászkamara Nógrád megyei Területi Szervezete minden esztendőben megrendezi a vadásznapot. Ebben az évben Rétság adott otthont a vadászok és a horgászok összejövetelének. 
     Pénteken este a művelődési központ kiállításokra került sor 
     Szombaton már kora reggel indult a készülődés a Hunyadi-ligetben. Eddig soha nem látott mennyiségben épültek a standok. A megye vadásztársaságai (és horgászegyesületei) alakítottak ki egynapi otthont maguknak. Itt aztán különféle vad- és halételek készültek, amivel megvendégelték tagjaikat, barátaikat. De volt vásár utca is, ahol különféle ajándékok voltak várásolhatók,
     A majálisos hangulat mellett a szervezett program valójában 10.30 körül kezdődött  A megnyitót a vadászkürtök harsanása, majd zázlóbehozatal készítette elő és méltóságteljesen hozták terítékre azt a szarvasbikát. Beszédek hangzottak el Hegedűs Ferenc polgármestertől, Balla Mihály Országgyűlési képviselőtől, Szabó Zsolt államtitkártól, illetve a rendező szervezetek képviselőitől. 
     A délutáni eseménysor vadászkutya-bemutatóval indult, íjászok és solymászok korhű ruhás programjával folytatódott, majd a színpad újra benépesült. Helyi és környékbeli öntevékeny csoportok műsorösszeállítása szórakoztatta a közönséget. Sokan várták a mulatós slágerek egyik kiemelkedő alakját Bunyós Pityut, aki ezennel sem okozott csalódást közönségének. Este a közismert Old Boys együttes a 60-as-70-es évek legnagyobb slágereit hozta el. A napotr tüzijáték koronázta.

VMKK - Foto: vmmk és GiK 
A képre kattintva nagyítható
-
Linkajánló a témához:
    A retsag.net kistérségi hírportál képes beszámolója az október 32-i ünnepségről »