retsag.hu > Városunk > Képtár >  A forradalom ünnepe
Frissítve: 2019.10.28.
-
-
Szabadság koncert - Október 23. megemlékezés

Az országban sok helyen tartott nagykoncertek pályázati lehetőségéhez Rétság város képviselő-testülete is csatlakozott, és pályázaton megnyerte a lehetőséget, hogy többszereplős rendezvényt tartson a "30 éve szabadon" gondolat szellemében. Tekintettel arra, hogy a program október 22-re esett, így az a döntés született, hogy egyben ez az alkalom a város 1956-os eseményekről szóló megemlékezése is. 
     Elsőként Mezőfi Zoltán polgármester mondott beszédet. Ebben kitért az 56-os eseményekre, azok rétsági vonatkozásaira, és arra is, hogy annak is 30 esztendeje, hogy az egykori nagyközségből városi rangot kapott a település. Az emelkedett szavakat a rétsági általános iskola és a Kereplő Néptánc Együttes ez alkalomra összeállított műsora emelte ünnepélyessé.
     A szórakoztató műsorblokk úgy került összeállításra, hogy abban minden korosztály és különféle művészeti ágakat kedvelők egyaránt találjon kedvére valót. Elsőként az Alma Együttes lépett színpadra, gyermekek által kedvelt dalokkal, majd Krisz Rudi ismert slágereket elevenített fel, őt Pápai Joci szórakoztatózenei összeállítása követte, amibe a gyermekeket is bevonta. 
     Már estébe hajlott az idő, amikor a Karthágó Együttes dübördött a színpadra, és hangzottak fel emblematikus dalaik a keményebb rock vonulatából. Nagy élmény volt, hiszen ilyen színvonalas, méltán elismert együttes élő koncertjének megszervezéséhez valóban olyan színpadi felszerelés szükséges, amit ritkán tud biztosítani a szervező. Voltak is sokan a téren, majdnem teljesen megtelt a hatalmas parkoló. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a koncert volt az est leglátogatottabb fellépése, megalapozottan hatalmas sikerrel.
    Újabb színpadi átállás után egy másik jelentős banda vette át a deszkákat a villódzó fények kévéi között. A Kiscsillag Együttes közel 15 esztendeje alapított formációt korábbi más csapatokban (pl. Kispál és a borz, Pál utcai Fiúk) ismertséget szerzett kiváló zenészek alkotják. Alternatív rockot játszottak.
     Egyértelműen felejthetetlen élményt kapott mindenki. 

Városi Művelődési Központ és Könyvtár 
 
 
-
Linkajánló a témához:
     A retsag.net kistérségi hírportál képes beszámolója »