retsag.hu > Városunk > Képtár >  Negyedszázad Fesztivál
Frissítve: 2014.05.20.
-
.
Összefoglaló a Negyedszázad Fesztivál eseményeiből

A teljes műsor plakátja itt letölthetőA Március 15-i ünnepség keretében került sor Rétság várossá nyilvánításának negyedszázados évfordulójának megünneplésére, kitüntetések átadására. Egyben a Negyedszázad Fesztivál első rendezvényére.
Nyitányként a művelődési központ kiállító termében egy dokumentumkiállítás megnyitójára került sor, amely a város 25 évét foglalta össze. A hivatalos ünnepség után egy fergeteges operett előadást élvezhetett a közönség, a Memory Interoperett énekesei, táncosai és zenekar közreműködésével. Sajnálatos módon a rossz időjárás miatt csak kevesen vettek részt ezen a nívós, felejthetetlen előadáson.

A „Tavaszi Nótacsokor” rendezvényen a Deák Family Zenekar bűvölte el a közönséget, főleg a Hunyadi János Nyugállományúak Klubja tagjait, akik éppen aznap tartották meg első hivatalos közgyűlésüket. A nézőtéren nagyon jó hangulat alakult ki, sokan táncoltak a nézőtéren, és együtt dalolták végig a színpadon felcsendülő dalokat az előadókkal.

Molnár György ezüst Lyra-díjas harmonikaművész és zenekara kápráztatta el a jelenlévőket a különféle zenei stílusok felvonultatásával, előadásuknak fergeteges taps volt a jutalma.

A negyedszázad éves fiataloknak és a könnyed humort kedvelőknek nagyon tetszett a másnap megrendezett Beliczai Balázs által előadott humor és paródiaest, melyet a könnyűzene egyik jelentős zenekara, a Compact Disco követett és tette még hangulatosabbá az estet. Ez a zenekar képviselte Magyarországot a 2012-es Eurovíziós Dalfesztiválon.

Az országos választások miatt április 6-án a művelődési ház egyes termeit biztosítani kellett erre az alakalomra, így a hétvégi programok elmaradtak, de a húsvéti előkészületek miatt sok ügyes kezű gyerek és szüleik vehettek részt különféle kézműves foglalkozásokon, úgymint tojásfestés, tojásdíszítés és sok más egyéb. Pénteken este, április 4-én, a Kanyó András vezette Balassagyarmati Kamara Együttes lépett a komolyzene kedvelők elé.

A Költészet Napját minden évben József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük. Immár hagyomány, hogy ezen a napon az irodalmi megemlékezés kapcsán kerül sor az „Üzenetek, vallomások, strófák” c. Spangár antológia bemutatására és a Spangár díjak átadására vers és próza kategóriában. Az idén vers kategóriában Horváth Ödön, próza kategóriában Pribojszky Mátyás bizonyult a legjobbnak. Gratulálunk mindkét győztesnek, és mindazoknak akik pályaművükkel hozzájárultak az antológia színvonalának emeléséhez.

Molnár Antal, a Szendehelyen élő tehetséges művész képeslap szerű képei a precíz kidolgozottságukkal tűntek ki, sőt fényképszerű pontosságról árulkodtak. Ezt a kiállítást is több héten keresztül látogathatta a közönség.

Szombaton a könnyed műfaj keretén belül Mikó István és barátai szórakoztatták a nézőközönséget. A Svejk vagyok c. darab bemutatásával fergeteges sikert aratott a jelenlévők körében. A színdarab folytatása is elkészült, reméljük, hogy valamikor újra vendégül láthatja Rétság városa a neves színészt és csapatát.

A Maszk Bábszínház előadásában a gyerekek a Szamárcsel című, színészekkel, bábjátékkal, árnyjátékkal előadott, sok zenével tarkított darabot nézhették meg a kicsik és nagyok.

A Retro Táncdalfesztivál elnevezésű, Pintér Tibor neves színész közreműködésével a Sziget Színház társulata kedveskedett a Rétságiaknak az elmúlt huszonöt év dalaival, kedves, korabeli TV-s reklámaival. A korszak felidézésével nagyon sokan jó érzéssel távoztak haza, mivel a szép dalok, a táncosok azon voltak, hogy emeljék az est fényét, és felejthetetlenné tegyék a jelenlévőknek az estet.

Simon András grafikusművész kiállítását tekinthették meg az érdeklődők a művelődési központ galériájában. Az est házigazdája Horváthné Moldvay Ilona volt, a jelenlévőket Keresztes Konrád zongorajátéka bűvölte el. A kiállítás megnyitója után a sokoldalú művész bemutatta könyveit, melyeket meg is vásárolhattak a jelenlévők. 

A Negyedszázad Fesztivál záró eseménye a május elsejei program volt. Ennek a rendezvénynek a hangulatát az adta meg, hogy reggeltől a Hunyadi Ligetben a meghirdetett főzőversenyre jelentkezett csapatok és a város lakosainak szánt babgulyás főzése is megkezdődött. A főzés mellett természetesen sokféle egyéb vetélkedőkben is összemérték erejüket a jelenlévők az Arany fakanál díjért. A helyi Egészségfejlesztési Iroda egész nap egy hatalmas sátorban szűrővizsgálatokkal kedveskedett a megjelenteknek, méghozzá komoly orvosi és egészségügyi személyzet segítségével. Ezek a vizsgálatok természetesen ingyenesek voltak. A délelőtt folyamán történt meg a Májusfa felállítása, a színpadon pedig Dabasi Attila mutatta be az önként jelentkezőknek, hogy egyszerű hétköznapi tárgyak felhasználásával is lehet testünket kondícióban tartani. A délutáni színpadi programok kapcsán fellépett a Rétsági Judo Club, volt mesemondó, és ezek után különféle táncstílusok bemutatója következett, ahol felléptek helyi és vendég együttesek is. Este egy másik helyszínen, a Nagyparkolóban a Negyedszázad Fesztivál záró akkordjaként a Ghymes Együttes adott egy nagyon nívós koncertet. Örömünkre szolgált, hogy ilyen jó színvonalú műsorral sikerült lezárni ezt a programsorozatot.
 

-
Linkajánló a témához