-
Mindenki karácsonya 2019
Rétság már egy hónp óta különféle
módon készült az év legszentebb, legmeghittebb ünnepére. December 21-én,
szombaton került sor a város közös karácsonyára.
Már kora délután kitárultak a művelődési központ kapui. Adventi vásárra
sokféle dologgal jelentkeztek kézművesek, termelők. Aki egyedi ajándéktárgyat
akart vásárolni, itt megtehette.
17 órakor a színházteremben gyülekezett a közönség, a széksorokat majdnem
teljesen megtöltve. Kelemen Ágnes a művelődési központ munkatársa köszöntötte
a megjelenteket és az est folyamán vezette is a műsort. Elsőként Mezőfi
Zoltán polgármester mondott köszöntőt. Az ünnepi est fellépői következtek.
Az Escargos Együttes adott koncertet, amelyben népdalok, karácsonyi énekek
hangzottak el. A zenekar nem ismeretlen a rétsági publikum számára, többször
koncerteztek már nálunk. Azt pedig nem kell kiemelni, hogy az ismeretség
onnan is nyilvánvaló, hogy az öt kiváló muzsikus szólóénekese Simon Katalin.
Közreműködtek a tanítványok, az Ékes Énekegyüttes.
Rövid színpadi átállás után a Kereplő Néptánc Egyesület gyermek csoportja
lépett fel, regöléses rigmusokkal kezdve a táncukat. Őket a Zúgófa Együttes
követte. Táncuk előtt minden pár egy egy szép gondolatot osztott meg a
közönséggel. A színpadi műsorfolyamot Rétság új büszkesége, az X-Faktor
sztárja "Anti bácsi" gitármuzsikája és éneke zárta.
Következett az épület előtt álló hatalmas és látványos közös adventi koszorún
a 4. láng fellobbantása. De mielőtt a gyertyafény teljessé vált volna,
karácsonyi énekek hangzottak el. Az időjárás ekkorra kegyes volt, abbamaradt
az eső, de azért a forró tea, forralt bor jó melegítőnek bizonyult. Ezennel
az elmaradhatatlan halászlét, mákos gubát, bejglit az épületen belül szolgálták
fel és fogyasztották a megjelentek.
Városi Művelődési
Központ és Könyvtár