Kitüntetések nemzeti ünnepünkön, 2011. március 15-én
Az 1848-49-es szabadságharcra való emlékezés alkalmat ad arra is, hogy városunk képviselő-testület kitüntetéseket adományozzon a város érdekében önzetlenül tevékenykedők számára. 2011-ben három Pro Urbe-díj került átadásra. Az alábbiakban az ünnepségen elhangzott méltató beszédeket idézzük.
Kapecska Ferencné, született Ötvös Zsuzsanna, Somogy megyében, Marcaliban született. Családjával 1961-ben költöztek Alsópeténybe, itt fejezte be az általános iskolát, majd a váci Közgazdasági Szakközépiskolában folytatta tanulmányait.
A közigazgatásban 1968-tól kezdődően dolgozott községi tanácsoknál, előbb Keszegen, majd Alsópetényben volt VB titkár, egészen 1972-ig, amikor is Rétságra került a Járási Hivatal Pénzügyi Osztályára, ahol kezdetben pénzügyi ügyintézőként dolgozott, majd később osztályvezető helyettesnek nevezték ki.
1991-ig a Városi Önkormányzat jogelődjeinél végezte pénzügyi tevékenységét, majd 1991. február 1-től az akkori Képviselő-testület a Városi Önkormányzat jegyzőjévé nevezte ki. 16 évig a város jegyzőjeként dolgozott egészen 2007. március 31-ig, nyugdíjba vonulásáig.
Rendszeresen képezte magát, így pénzügyi ügyintézői, igazgatás-szervezői, okmányirodai ügyintézői és anyakönyvvezetői végzettséget is szerzett, majd 1987-ben eredményesen letette a felsőfokú költségvetési szakvizsgát.
Irányítása alatt a rétsági Polgármesteri Hivatal a megye egyik legjobb, legfelkészültebb hivatalává vált, biztosítva a törvényes, szakszerű ügyintézést, a stabil, megalapozott gazdálkodást, a jó színvonalú működéshez szükséges munkafegyelmet és a mindig naprakész szabályozást.
A munkában, mint az egy jó vezetőhöz illik, mindig élenjárt. Munkáját kiemelkedő lelkiismeretességgel, felkészülten, megbízhatóan, precízen, nagy szakmai hozzáértéssel és legendás munkabírással végezte.
Teljesítményét több kitüntetéssel ismerték el pályafutása során: így 1976-ban Tanács Kiváló Dolgozója megyei kitüntetést kapta meg, 1983-ban a pénzügyminisztertől a Kiváló Munkáért kitüntetést, 1994-ben a belügyminisztertől a közszolgálatban végzett kiemelkedő munkájáért az Aranygyűrű kitüntetést, 1997-ben pedig a köztársasági elnöktől a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemrend kitüntetést vehette át. 2005-ben a Nógrád Megyei Közgyűléstől kapott egy emlékplakettet 15 éves jegyzői tevékenységéért. A Városi Önkormányzat munkáját 2010. októberétől ismét hathatósan segíti a Pénzügyi és Városüzemeltetési Bizottság tagjaként. A város érdekében végzett kiemelkedő, fáradhatatlan és eredményes munkája példaértékű, ezt ismeri el a Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Pro Urbe Emlékérem adományozásával.
Kopcsák Jánosné, született Spitzer Julianna, Nógrád megyében, Romhányban született. Férjével együtt 1958-ban költöztek Rétságra, ekkor lett a Rétsági Vöröskereszt Szervezet tagja. A Járási Hivatalban és a TSZ irodán dolgozott. Mindkét munkahelyén megbízható, segítőkész munkatársként ismerték meg. 1980-ban betegsége miatt leszázalékolták, de átjutva a kritikus életszakaszon, csökkentett óraszámban ugyan, de újra dolgozni kezdett.
A Magyar Vöröskereszt helyi szervezetének lelkes aktivistájaként, önzetlen munkájával segítette és segíti a mai napig is a szervezet tevékenységét. Pénztárosként pontosan, naprakészen vezeti a rábízott dokumentációt. Folyamatosan ápolta és bővítette azokat a kapcsolatokat, melyek a vöröskeresztes munkához elengedhetetlenek, tevékenységével jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a Vöröskereszt helyi szervezetének munkája színvonalas és tartalmas legyen. Odaadó munkájával sokat segített a különböző rendezvények előkészítésében, lebonyolításában. Ilyenek voltak például az önkéntes véradások, az idősek napja rendezvények, az elsősegélynyújtó versenyek, csecsemőgondozási versenyek, a különböző jótékonysági rendezvények, valamint a vöröskeresztes bálok szervezése.
Teljesítményét a Magyar Vöröskereszt Országos Szervezete előbb bronz, majd ezüst illetve később arany fokozatú kitüntetéssel ismerte el. A közösség érdekében végzett több mint fél évszázados vöröskeresztes munkája példamutató, ezt a tevékenységet ismeri el a Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Pro Urbe Emlékérem adományozásával.
Krasznai Gyula Nyíregyházán született. Családjával egy kis nyírségi faluban, Pócspetriben éltek. Életének sok fontos eseménye köti őt Nyíregyházához, hiszen ott tanult, dolgozott, katonáskodott, s ott is élt néhány évet feleségével. Négy gyermekük született. Több mint húsz éve költöztek Nagyorosziba. Mint tevékeny ember, kereste a közösségi munkálkodás lehetőségét. Az irodalom iránti érdeklődése hozta el őt városunkba, és aktívan bekapcsolódott a Városi Művelődési Központ és Könyvtár életébe. Alapítója a Spangár Andrásról elnevezett Irodalmi Körnek. Bíztatója a helyi fiatal tollforgatóknak, előadóknak, sőt saját költségén többször is szállította őket külföldi és magyarországi fellépésekre, bemutatkozó estekre, különböző rendezvényekre. Ő élesztette újra és terjesztette el térségünkben a Művészetre Hívás Napja elnevezésű programsorozatot, melyhez számos térségen kívüli intézmény, civil szervezet is csatlakozott.
Karaffa Gyula néven megálmodója, kivitelezője, s máig folyamatos gondozója, szerkesztője a Börzsönyi Helikon című irodalmi, művészeti folyóiratnak, mely mára már hatodik évfolyamába lépett, és több vaskos kötetre való kulturális értéket halmozott fel. A folyóirat megjelentetésére egy különleges, akkor még ritka formát választott: a lapot nyomtatásra alkalmas formában az interneten terjesztve adta közre. A kiadvány átlagosan 80 oldalnyi terjedelemben, havonta jelenik meg, és eddig több mint 60 lapszámot ért el. Összeségében több mint 5.000 oldalnyi értékes, válogatott, szerkesztett, az archívumban bármikor elérhető publikációt jelent. A statisztikák szerint 1000-nél is több rendszeres olvasója mellett a könyvtárak kinyomtatva is elhelyezik polcaikra az olvasóik számára az ország több városában. A lap igényes tartalmával immár komoly szakmai rangot vívott ki önmagának. Hozzá kell tenni, hogy a havonkénti megjelentetéshez szükséges sok munkáért semmilyen díjazásban nem részesül.
Krasznai Gyula munkássága, áldozatvállalása, önzetlen tevékenysége nagyban hozzájárult Rétság kulturális életének színesítéséhez, gyarapításához, továbbá városunknak a világháló segítségével széleskörű ismertséget szerzett. Ezt az önzetlen, példaértékű munkát ismeri el a Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Pro Urbe Emlékérem adományozásával.